Urak, úrfiak I-II.

Urak, úrfiak I-II.

Az írónő egyik legérdekesebb, legizgalmasabb művét tartja kezében az olvasó. Az Urak, úrfiak nagyszabású társadalmi tabló a két világháború közötti Magyarországról s két nemzedék harcáról, útkereséséről. A mű középpontjában az Erdélyből áttelepült fiatal értelmiségiek állanak, akiknek kétszeresen is új világban kell újrakezdeniük életüket, kegyetlenül nehéz körülmények között. „Az Urak, úrfiak az ezer diagnózis regénye. Vannak elakadó vagy elszakasztott idők, lecsapolt vagy kiszikkadó korok, amikor nem is győzik aztán az efféle diagnózisokat egyenként kiszűrni, kiállítani, megfogalmazni; együvé tartozásuk szövevénye a különben is különbözés a történetírás s a szépliteratúra módszerei között az, ahogyan alapcéljaik szerint ehhez a bozóthoz, sűrűséghez viszonyulniuk kell. Ignácz Rózsa írói szándéka adott távlatából ez a diagnózis-előállítás nem is lehetett más jellegű, mint a meggondolkodtató eligazítás, az összefüggések jelzése, a társadalmi, erkölcsi vonatkozásoknál emelkedetten politikusabb tisztázás. Mégis ott van, a megíró tehetségének és tisztánlátásának „jutalomjátéka”–képpen, hogy összhatásában hatalmasan, kiterjedten több ez így az „olvasmánynál”. Ezért lehet az ezer (külön meg se nevezett) diagnózis tárháza.” (Lászlóffy Aladár)

Akció!

3 990 Ft 3 392 Ft

3 230 Ft (ÁFA nélkül)

3 készleten

Cikkszám: 1034727 Kategória: